Hazánkban a céheket az 1872. évi ipartörvény szüntette meg, és nyitott utat a szabad versenyen alapuló tőkés iparfejlődésnek. A most már „tanoncnak” nevezett iparostanulók képzését az önálló kisiparosokra és az újonnan alakult ipartestületekre bízta. A törvény szabályozta a tanoncok munkaidejét (14 év alatt maximum napi 10, idősebbeknek pedig 12 óra), kötelezte a mestereket, hogy tanoncaikat vagy tanonciskolába, vagy ismétlő iskolába járassák. Nem intézkedett azonban tanonciskolák felállításáról. A Kossuth Lajos vezetésével megalapított Iparegyesület vállalta fel a tanonciskolák létesítését. Az 1840-es évek mesterinas-iskolájának mintájára három évfolyamos, heti 9 órával működő esti iskolákat szerveztek (első két osztályban elemi, a harmadikban technikai ismereteket oktattak), előbb Pesten, majd több vidéki városban.
10. kép
Részlet Munkácsy Mihály: Az ásító inas c. képéből
Végül az 1884. évi 17. tc., az újabb ipartörvény rendezte a tanonciskolák ügyét. A népoktatási törvénnyel összhangban kimondta, hogy csak 12 évnél idősebb gyermek vehető fel tanoncnak. A tanoncok munkaidejét a korábbi törvényben leírtak szerint szabályozta. Kimondta a törvény, hogy minden olyan község, ahol legalább 50 tanonc van, köteles számukra tanonciskolát, vagy tanfolyamot szervezni, a tanoncok pedig szerződéses idejük alatt kötelesek azt látogatni.
A tanonciskolák három évfolyamos, heti 7 tanítási órát nyújtó intézmények voltak. Az elemi iskolát nem végzett tanoncok számára még egy előkészítő osztályt is szervezni kellett. Heti két munkanapon négy órában általános ismereteket, vasárnap pedig rajzot tanítottak. Olyan községekben, ahol sem tanonciskola, sem tanfolyam nem volt, a tanoncoknak az ismétlő iskolába kellett járni.
A törvény hatására a korban fokozatosan épült ki a tanonciskolák hálózata. 1898-ban négyszáz, közvetlenül a világháború előtt pedig már 633 tanonciskola működött az országban. 137 ezer tanoncból akkor 107 ezer látogatta ezeket az intézményeket, köztük 4 ezer leánytanuló.
A törvény nyomán kiépült tanonciskolai rendszernek számos megoldatlan problémája volt. A teljesség igénye nélkül néhányat említünk. A tanoncok, napi 10-12 (gyakran több) órás munka után, fáradtan, megfosztva szabadidejüktől látogatták hétköznap este, illetve vasárnap az iskolákat. Az iskolák többnyire nem rendelkeztek sem saját épülettel, felszereléssel, sem saját tantestülettel. Elemi iskolai tanulók osztályaiba, padjaiba préselődött be gyakran 80-100 fő serdülő, gyér világítás mellett alacsony hatásfokkal folyt az oktatásuk. A századfordulón néhány pozitív fejlemény is bekövetkezett a tanoncoktatás terén. Nagyobb tanulólétszámú iskolákban igyekeztek ekkor már szakmailag homogén csoportoknak szakmai tartalmat is oktatni. Nagyobb gyárakban üzemi tanműhelyek jöttek létre. A 20. század elején alakultak meg az első (főképp egyházi fenntartású) tanoncotthonok, melyek lakást, ellátást, szabadidős programokat biztosítottak a családtól távol került tanoncoknak.
____________________
A kép forrása: https://bit.ly/3dFu5RN