A pesti egyetem kebelében létesített mérnökképző intézet színvonala a 19. század elején visszaesett, mert a II. Ratio Educationis a képzés idejét két évre korlátozta. A tananyag korszerűsítése elmaradt, kevesebb idő jutott a gyakorlati képzésre. A reformkorban a hallgatói létszám emelkedett, a technikai fejlődéshez igazodó tantervi reformok, tanszékek alapítása elmaradtak. Előbb a gépészet, majd az építészet oktatása is háttérbe szorult, a tanulmányi idő változatlanul kevés, két év maradt. A korabeli közvélemény és a politikusok mindebből arra következtettek, hogy az egyetem, illetve a bölcsészkar nem fektet megfelelő súlyt a műszaki tudományok oktatására, így a mérnökképzés megfelelő színvonalát csak önálló műszaki tanintézmény (politechnikum) létesítésével lehet biztosítani (lásd majd alább).
7. kép
Gyakorlótérkép a 18. sz. végéről
A mérnökképzés minden korlátja ellenére az általunk vizsgált csaknem 60 év során kiváló tanári gárda oktatott itt (Rausch Ferenc a felső matematika, Mitterpacher Lajos a mezőgazdaságtan tanára, később pedig Jedlik Ányos a fizika tanára és a dinamó feltalálója stb.). A kor kiváló mérnökei, vízépítő mérnökei kerültek ki az intézet padjaiból. A teljesség igénye nélkül: Vedres István, Beszédes József és Vásárhelyi Pál vízépítő mérnökök, Sztoczek József a műegyetem első rektora, és Reitter Ferenc az Andrássy út és a Nagykörút tervező mérnöke.
A kor másik műszaki felsőbb tanintézménye a selmeci bányászati akadémia volt. A század elején ott is megtorpant a fejlődés, a reformkorban azonban jelentős fejlesztések történtek. Korszerűsítették és bővítették a tananyagot, új tanszékeket létesítettek (1839: ábrázoló geometria, 1840: ásványtan, földtan, őslénytan. 1807-ben Selmecen erdészeti akadémiát létesítettek, mely kezdetben a bányászati akadémiától független intézményként működött. 1838-ban azonban a két tanintézményt egyesítették, létrehozva így a „Bányászati és Erdészeti Akadémiát” 1846-ban a bányász-kohász hallgatók tanulmányi idejét négy, az erdészhallgatókét pedig három évre emelték.
Korszakunkban létesültek hazánkban az első agrár felsőoktatási intézmények. A keszthelyi Georgikont, hazánk (és Európa) első mezőgazdasági főiskoláját gróf Festetich György alapította. Célja az volt, hogy a kapitalizálódó-modernizálódó nagybirtokokon folyó termelés irányítására képes szakembereket képezzen. Az intézmény tervezési munkálataiban szerepet vállalt Tessedik Sámuel és Nagyváthy János, a kor két kiemelkedő mezőgazdásza is. A filozófiai kurzus elvégzése után hároméves volt a tanulmányi idő. Szakkönyvtár és 900 holdnyi tangazdaság támogatta a képzést, mely előbb lati-német, majd 1840-től német nyelven folyt. Az intézményben főképp gazdatiszteket képeztek, de a 19. század elejétől gazdasági jogot, erdészetet és mezőgazdasági építészetet is lehetett felsőfokon tanulni. A felsőfokú képzések mellett alsó fokú tanfolyamokat is indítottak (földművesiskola, gazdaasszonyiskola, vadász-, lovász-, kertésztanfolyamok). A reformkorban ösztöndíjjakkal utazhattak a tanárok és a tehetségesebb diákok külföldi tanulmányutakra.
8. kép
Egykor a Georgikonhoz tartozó épületegyüttes
1818-ban alapította a Albert Kázmér herceg a magyaróvári „Gazdasági Felsőbb Tanintézetet”. Cél itt is elsősorban a gazdatisztek képzése volt. Kétéves tanulmányi idővel, a Georgikonnal összevetve áttekinthetőbb tanulmányi renddel működött az iskola, földrajzi helyzetéből, és német tannyelvéből fakadóan sok hallgatót fogadott az örökös tartományokból is.
____________________
A 7. kép forrása: Heinzely Ferdinánd: Planum geometricum et hydrotechnicum situm fluvii GL exprimens, 18. sz. vége URL: https://bit.ly/3ydEBZX
A 8. kép forrása: https://bit.ly/3DH6B9p