Skip navigation

7.4. Felsőfokú műszaki, mezőgazdasági és kereskedelmi szakképzés

Az 1920-as években és az 1930-as évek elején a mérnökképzés két intézménye továbbra is a budapesti József Műegyetem és az időközben Selmecbányáról Sopronba költözött Bányászati és Erdészeti Főiskola volt. A műegyetem oktatóit a korszak kezdetén politikai tisztogatások sújtották, a hallgatói összetételére az 1920-ban bevezetett numerus clausus volt messzemenő hatással (az izraelita felekezethez tartozó hallgatók aránya jelentősen csökkent). A korszak első évtizedében az intézmény anyagi dotációja nagyon alacsony volt, műhelyek, laborok felszerelése elavult, elmaradt a képzés korszerűsítése. Alacsony volt a mérnökképzés társadalmi megbecsülése is, a hallgatók jelentős részét már elégséges érettségivel is felvették.

1930-ban a műegyetemnek 290 oktatója (42 egyetemi tanár) és 1500 hallgatója volt. Kiemelkedő tanáregyéniségek voltak többek között: Pattantyús Á. Géza, Schimanek Emil (gépészet), Zemplén Géza (vegyészet), Oltay Károly (geodézia).

A Bányászati és Erdészeti főiskola Selmecbányáról menekülve 1919 márciusában Sopronban lelt új otthonra. A város támogatta a főiskola megtelepedését (több ezer hektárnyi tanulmányi erdőgazdaság biztosításával, diákotthon építésével stb.). 1922-től új szervezeti szabályzattal és új elnevezéssel (Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola) működött. Több új tanszék is létesült, 1930-ban három karral, 24 tanszékkel működött, hallgatói létszáma alacsony volt. A képzés magas színvonalát jelzi, hogy 1931-ben az intézmény megkapta a doktori és magántanári fokozatok adományozásának jogát.

Az I. világháborút követő területvesztések következményeképp a mezőgazdasági akadémiák száma háromra csökkent (Debrecen, Keszthely, Magyaróvár). Hároméves tanulmányi idő alatt magas szintű elméleti és gyakorlati ismereteket is szerezhetett a nem túl magas létszámú hallgatóság. 1941-ben a kolozsvári intézmény ismét megkezdte működését, 1943-ban pedig megkezdték az akadémiák főiskolává fejlesztését. 1939-ben akadémiai rangra emelték a Kertészeti Tanintézetet, mely egy szőlészeti tanfolyammal egyesítve 1943-ban főiskolává alakult (Kertészeti és Szőlészeti Főiskola). Töretlenül folyt a magas színvonalú képzés az Állatorvosi Főiskolán.

Egyetemi szinten agrár jellegű tanulmányokat a budapesti egyetem 1920-ban nyílt Közgazdasági Karán, annak Mezőgazdasági Osztályán lehetett folytatni. Természetesen ez a fakultás a három szakosztálya (közgazdasági, kereskedelmi és mezőgazdasági) révén a közgazdasági-kereskedelmi szakképzés egyetemi szintű intézménye is lett. A korábban működő kereskedelmi felsőoktatási intézmények (a Budapesti Kereskedelmi Akadémia, a Keleti Kereskedelmi Akadémia és a Kereskedelmi Tanárképző Intézet beolvadtak az új szervezetbe (a kolozsvári és a fiumei intézetek a trianoni döntés után elvesztek). Tovább folyt ugyanakkor a műegyetemen a mérnök-közgazdász továbbképzés.

Patyi Gábor: A hazai szakképzés történetének vázlata (18-20. század). Soproni Egyetem, Benedek Elek Pedagógiai Kar, Sopron, 2021
A szerkesztés lezárása és a kötetben előforduló webes hivatkozások legutolsó ellenőrzési időpontja: 2021. december 12.

CC BY-NC-ND 4.0, Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd!