Skip navigation

8.2. A középfokú szakképzés

A vizsgált korszak első éveit a gyors ágazati reformok, kellően át nem gondolt újítások jellemzik. Első lépésben megújították az 1938-as reform során életre hívott gyakorlati irányú (ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi) gazdasági középiskolákat. Kormányrendelettel létesítették 1947-ben az úgynevezett „műszaki középiskolát” (négy évfolyamos, koedukált, műszaki irányú felsőoktatásra jogosító érettségit adó iskolát). A középfokú mezőgazdasági szakoktatást három lépésben alakították át. 1946-ban (két iskolatípus létesítésével) létrehozták a négy évfolyamos „kertészeti középiskolát” és a hároméves „kertészképző iskolát”. 1947-ben a kertészeti tanintézetek mintájára „kertészeti és szőlészeti” középiskolát, illetve „szőlész és borászképző” iskolát létesítettek. Majd 1948-ban létrehozták a négy évfolyamos „erdőgazdasági középiskolát”. A mezőgazdasági jellegű középiskolákban szerzett érettségi az agráregyetemi továbbtanulásra jogosított. A kereskedelmi iskolákban kezdetben nem vezettek be jelentősebb újításokat.

1948-ban bekövetkezett a felekezeti és községi szakiskolák állami kézbe vétele. 1949-ben a VKM visszaszerezte a középfokú szakképző intézmények irányítási és felügyeleti jogát. Ismét lehetőség nyílt az egységes szellemű reformokra. Még 1949-ben, egy átfogó reform keretében a szakmai középiskolákat ipari, mezőgazdasági és közgazdasági gimnáziumokká alakították át. A négy évfolyamos iskolákban egységesen az első két évben tanították volna a közismereti tantárgyakat, lehetővé téve azt, hogy a tanulók két év után átmenjenek egy másik szakgimnáziumba, vagy akár általános gimnáziumba. A szakgimnáziumi rendszer azonban az újabb átalakulás következtében nem tudott kiépülni.

Az 1950. évi 40. számú törvényerejű rendelet hozta létre hazánkban szovjet mintára a technikumokat. Kezdetben csak ipari és mezőgazdasági technikumokat létesítettek, 1952-től szerveztek közgazdasági technikumokat is. A technikumok irányítási és felügyeleti jogköre 1951-ben a VKM-től átkerült a szakmailag illetékes minisztériumokhoz, az egységes irányítás érdekében megszervezték az ún. Technikumi Tanácsot. A szakminisztériumi irányítás pedagógiai szempontból hátrányos, anyagi és szakmai szempontból azonban előnyös volt az új típusú középiskolák számára.

Az ipari technikumok feladata az ipar számára jól képzett, általános és szakmai műveltséggel egyaránt rendelkező technikusok képzése, illetve a szakirányú továbbtanulásra felkészítés volt. A négyéves tanulmányi idő után érettségivel egyenértékű képesítő vizsgát tettek és technikusi oklevelet szereztek. Nagy volt a szakok szerinti differenciálódás: az 1954/1955. tanévben 71 ipari technikumban 74 szakon képeztek tanulókat.

21. kép - A Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikum épülete (1955-1969)
21. kép
A Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikum épülete (1955-1969)

A technikumok alapvető célja a középvezetői réteg kinevelése volt. Az ipari üzemek vezetői azonban nem szívesen neveztek ki vezetőnek olyan, az iskolából frissen kikerült fiatalokat, akiknek még nem alakult ki a kellő szakmai, emberi és vezetői tapasztalata. Így gond volt a technikusok elhelyezkedésével, sokan csak szakmunkás munkakörbe kerültek, ahhoz viszont nem kaptak elég gyakorlatias felkészítést. Az 1955. évi 37. számú törvényerejű rendelet ezért kimondta, hogy technikusi munkakörben csak a kötelező szakmai gyakorlat teljesítése után lehet elhelyezkedni, illetve, hogy a gyakorlati órák számát növelni kell, hogy a tanulók megszerezhessék a szakmunkás munkakörhöz szükséges készségeket. A technikumok feladata túlzottá vált (általános műveltség, középszintű szakmai műveltség és gyakorlatias szakismeretek közvetítése, felkészítés a felsőfokú tanulmányokra).

A mezőgazdasági technikumok többségében kezdetben három, majd 1954-től egységesen négy év volt a tanulmányi idő. 1956-ban 16-ról 6-ra csökkentették a szakok számát (növénytermesztés, állattenyésztés, kertészet, mezőgazdasági gépészet, erdészet, élelmiszeripar, földmérés). Nagy súlyt fektettek a gyakorlati oktatásra az iskolák mellett kialakított tangazdaságokban. A mezőgazdaság az ’50-es években válságos időket élt át, így a mezőgazdasági technikumok iránti érdeklődés szerény volt, változás csak az évtized végén következett be. 1952-ben létesítették a három évfolyamos szakosított (ipari, statisztikai, mezőgazdasági, kereskedelmi, közlekedési és pénzügyi tagozatú) közgazdasági technikumokat. Az 1952/1953. tanévtől dolgozók részére is nyitottak ipari és közgazdasági technikumi osztályokat, a mezőgazdasági technikumokban pedig levelező tagozatos képzéseket szerveztek.

Az ’50-es évek második felében szakmai körökben viták zajlottak a technikusképzés problémáiról. Új irányt jelölt ki az 1961. évi III. (oktatási) törvény, amely kimondta, hogy a technikumok egy részéből érettségire épülő felsőfokú technikumokat kell szervezni, más részüket pedig ún. „szakközépiskolává” kell átalakítani. Ez a törvénycikk teremtette meg hazánkban a „szakközépiskolát”, mint olyan iskolatípust, amely egyszerre nyújt tanulóinak érettségit és szakmunkás bizonyítványt is. A törvény megalkotásának egyik fő célja volt, hogy a középiskolai végzettség általánossá váljon, másrészt pedig a fiatalok az általánosan képző gimnázium helyett inkább a szakmai képzést is nyújtó középiskolákat válasszák.

Az 1960-as évek első felében számos technikum, gimnázium és szakmunkásképző iskola alakult át szakközépiskolává, vagy megtette azokat a lépéseket, hogy átalakulhasson. Ugyanakkor a korábbi magas szintű középfokú technikumok átszervezésével kiépült a felsőfokú technikumok hálózata. Ezeket a folyamatokat akasztotta meg az MSZMP politikai bizottságának 1965. június 8-i határozata. A határozat kimondta, hogy a továbbiakban szakmunkásképzés kizárólag a szakmunkásképző iskolákban folyhat, a szakközépiskolai szakmunkásképzés „kísérleti” formáit fokozatosan meg kell szüntetni. A határozat kimondta továbbá, hogy a felsőfokú technikumokban folyó képzés helyett, ahol az lehetséges, főiskolai jellegű üzemmérnök képzést kell kialakítani. A párthatározat súlyos következményekkel járt a hazai szakképzésre nézve. A szakközépiskolákat vissza kellett fejleszteni a hagyományos, középfokú technikumokhoz hasonló iskolává. Az itt végzettek azonban nem kaptak sem technikusi, sem szakmunkás képesítést, sokan közülük csak betanított munkásként helyezkedhettek el. A felsőfokú technikumok közül pedig csak néhánynak sikerült főiskolává alakulni, többségüket szakközépiskolává fokozták le. Megoldatlan maradt továbbá a technikusok képzésének ügye.

Az 1970-es években fokozatosan ismét bevezették a szakközépiskolákban a szakmunkásképzést. Az 1973. évi 24. sz. törvényerejű rendelet intézkedett arról, hogy a magasabb elméleti képzést kívánó ipari, élelmiszeripari és fagazdasági szakmákban nyújtsanak a szakközépiskolák szakmunkásképzést. Egy 1977-ben született rendelet pedig meghatározza azt a 76 szakmát, ahol szakközépiskolában is lehetett szakmunkásképzést szervezni (20 szakmában csak ott). A megújult szakközépiskola fejlődésnek indult, a nyolcvanas évek elején tanulóinak száma felülmúlta a gimnáziumi tanulókét. Az 1970-es években érettségizett szakmunkások különféle üzemek és iskolák által szervezett (iskolarendszeren kívüli) technikusképző tanfolyamok keretében készülhettek fel a technikusi vizsgára. A tanfolyami jelleg miatt ez a képzési forma szervezetlen volt.

Az 1970-es évek közepétől komoly szakmai viták zajlottak az egész közoktatási rendszer, és különösen a szakképzés megújítása érdekében. Az 1980-as évek elején a szakértők a középfokú szakképzés két legsúlyosabb problémájának a túlzott specializációt és a tanfolyami keretek között zajló technikusképzés nem megfelelő minőségét látták. 1982-ben a párt Központi Bizottsága elfogadta a közoktatás folyamatos megújításának programját, illetve leszögezte, hogy elő kell készíteni egy új oktatási törvényt.

1985 áprilisában fogadta el az országgyűlés az új oktatási törvényt (1985. évi I. tv.), lezárva az iskolaügy átfogó és a szakképzés megújításáról szóló viták egy korszakát. A törvényből most csak a középfokú szakképzésre vonatkozó részeket vizsgáljuk. A törvény a hagyományos szakmunkásképző iskolát középfokú szakoktatási intézményként definiálja. A szakközépiskola érettségit és szakmunkás képesítést is nyújt. A törvény létrehozta a dolgozók négy, három és két évfolyamos szakközépiskoláját. A négyéves képzés során a nappali tagozat teljes anyagát átadták, a hároméves képzést a szakmunkásoknak szervezték (csak általános műveltséget adó tantárgyak, a végén érettségi), a két évfolyamos képzés keretében pedig a már érettségivel rendelkező fiatalok szakmai képzést kaptak. A törvény a középfokú technikusok képzését ismét beillesztette az iskolarendszer keretébe. Néhány kijelölt szakközépiskolában 5 éves képzést szerveztek. A negyedik év után érettségi, az ötödik után pedig technikusi vizsgát tehettek.

 

____________________

A kép forrása: https://bit.ly/31Oi0HB

Patyi Gábor: A hazai szakképzés történetének vázlata (18-20. század). Soproni Egyetem, Benedek Elek Pedagógiai Kar, Sopron, 2021
A szerkesztés lezárása és a kötetben előforduló webes hivatkozások legutolsó ellenőrzési időpontja: 2021. december 12.

CC BY-NC-ND 4.0, Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd!